The Last Of Us Remastered, légterelők nélkül

2016. január 09. 11:52 - Tai Po

ps4pro.jpg

Nekem azt mondták, hogy hú, a Last Of Us az olyan játék hogy a hajad leteszed, hogy körbe körbe bukfencezel a padlón, ha megszerzed. Na, vettem is egy ps3-at mire kijött az újrakevert cucc. Így hát Ps4-re vettem meg, mondanom se kell már előre bukfenceztem, meg gyertyaállásba álltam, hogy később ne kelljen.  Előzetes ismereteim nem voltak a játékkal kapcsolatban, mert ugye milyen már, ha kinézegeted a yutubos végigjátszást ugye.

Itt én az érzéseimről fogok beszámolni, spoiler mentesen. Jó a grafika? Jó ám, mert ez már a PS4 nyolc magos gépén megy, már nem lehet ps1-es a grafika. Meg a 60 fps, az a nem semmi, folyik mint a víz.

 Elég az hozzá, hogy nyomtam a sztorit, Zsoel a főhős. Hamar beindultak a történések, csak figyeltem, hogy hogy szaladnak el itt ott a dolgok, persze semmit se értettem, annyi volt a szöveg, meg ugye annyit tudtam hogy a Dallasból benne lesz Elli, de őt nem láttam.

Hajnal háromig nyomattam neki, este kilenctől úgy, hogy csak egy órára raktam be. Most, hogy ezt tudod, és még nem vetted meg, jó marha vagy! A következő alkalommal szintén este kilenc körül kezdtem neki, és másnap kettőig le se bírtam tenni, akkor meg vége lett. Uh, mondom mekkora egy állat vagyok, de megérte!

the-last-of-us-04a.jpg

 

Hogy milyen? Szokásomhoz híven, ahogyan kaptam egy pisztolyt már rontottam is rá az ellenfelekre, gyorsan ki is szívták a nyakam. Mert ugye kétféle ellenség van, van az ember, meg van a nem ember. A nem ember nyakra megy, úgy kiszívja, hogy fekszel, az ember meg lő, az se kellemes. Na mondom akkor itt okosba kell menni, szépen sunyulni kell. Aztán amikor jöttek az emberek akkor jött a következő sokk. Te! Én ez előtt a Gears Of Warokat nyomattam, itt is kibújtam a fedezék mögül, aztán adtam neki, csak két hiba volt. Első hogy az első lövéstől Zsoel hanayattesett, hopp mondom ez nem volt a Gearsban! Itt öcsém van súlya egy bekapott golyónak, nincsen jampecoskodás, bekapsz egyet elesel. A következő, hogy nem 150 golyó volt a tárban, hanem hat. Szívtam a fogam hogy ez most hogy lesz itt, mert Zsoel tud ugyan bunyózni, no nem egy Mike Tyson, de komolyan falba tudja verni az okoskodók fejecskéjét. Itt taktikázni kell, meg figyelni, fülelni. Bejön? Nekem nem, aztán mégis élveztem.  Meg a környezet, jó lepukkant minden, mindenki csöves, meg túlélő, könnyen beleéled magad. Horror ez, mert van benne feszültség, meg a sötétség, meg a lámpa, meg a nyekegések, á, sok ez így egyszerre.

Mindig van veled valaki, van társad, de az ám nem kőbuta, nem akadályoz, egyszer se akartam lelőni, „hogy menj mán az útbúl!” Profi munka az is!

xawjq9x.jpg

Na most van a nem ember, azokból van több fajta, mindegy majd meglátod, a nem ember azonnal kifektet ha elkap. A vascsövet nem bírják azok se, de várjál, mert jött a nem ember aztán vascső ide  oda, olyat a nyakamba csókolt, hogy kezdhettem előröl. Lehet ám itt kraftolni is, a játék szépen segít, hogy mit hogy, nem törődünk most vele, de lényeg az, hogy én mindent mindenhonnan elpakoltam, ismerősöknél sincsenek már ollók, meg flakonok.

Lényeg az, hogy marhára bejött a sztori meg a karakterek meg minden, jó kis fordulatok vannak a sztoriban, szép belezések, okos játékmenet, meg meg kell venni. Mondom, este kilenctől másnap délután kettőig nyomattam, nem ettem nem ittam, magam alá vizeltem elfelejtettem beszélni, délután háromra már ollót szigetelőszalagoztam egy faléchez.

Aztán ott a multiplayer ami meg olyan hogy ha van neked Cukkenberges profilod, akkor az ismerőseid csatlakoznak a klánodhoz, nem kell félni ők ebből nem látnak semmit, meg nem teszi ki a falra hogy mi újság, csak a neveket látod te magad. Meg egyébként is csak egy kék pont mindegyik. Jópofaság, hogy van annak is egy ilyen kerettörténete, meg az, hogy jól kipofozhatod a többi idiótát, ha jól nyomatod, ha nem, téged aláznak meg. A multi nem Gears, a multihoz ész is kell, mert ott egyedül lepkefingot érsz. Akármilyen zsonglőr vagy, meg jól célzol, egyedül tudod, mi leszel? Bekapsz három golyót, majd négykézláb mászol, az ellenségből meg hárman körbetáncolnak, felgyújtanak, majd rádgugolgatnak. Respawn!

patch-102-improves-multiplayer-in-the-last-of-us-r_455z_1920.jpg

Szóval most tizenötezer ide tizenötezer oda, én nem bántam meg, jó sztori, jó grafika, jó minden! Mit akarsz már? Ja hogy ez hát ez, hát, ps3-as játék. Ja, csak itt senkit nem érdekel! Ha meglenne ps3-on akkor is megvennéd? Én tuti meg!

 

Mi a GamerBajusz és mit keresel itt? 

Az utóbbiról fogalmunk sincsen, de az előbbit megválaszoljuk: egy hely, ahol végre megtalálod milyenek igazából a játékok! Nincs szakmai szemléletmód, nincsen szakzsargon, nincsen 10-es skála, ahol minden játék 6 pont feletti értékelést kap. Ha valami rossz, akkor az arcodba vágjuk. Ha valami egy életre szóló élmény, akkor nem kíméljük a szavakat, hogy ezt elmondjuk neked. 

Ja, és pödörjük a bajszunkat! NON-STOP, úgy hogy ne maradj le egy pödrésről sem:

kövess minket Facebook-on!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gamerbajusz.blog.hu/api/trackback/id/tr358253790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Zaius · http://zaiusworld.blog.hu/ 2016.01.10. 09:38:06

Nagyon szerettem ezt a játékot! Imádom ezt a témát, lehetne több ilyen játék...
süti beállítások módosítása